A Buli
Animelover 2006.08.12. 20:17
Animelover várva várt újabb paródiája:D
A Buli
Sakura egyszercsak kitalálta, hogy meg kéne hívni egy nagy bálra az ismerősöket. Egy jó nagy esti buli. Naruto hülyeségnek tartotta, Sasuke véleményt mondani nem tudott, ugyanis épp Orochimaru-val volt. Így hát meghívtak mindenkit, elhatározták, hogy Kabuto jelenti majd be a vendégeket. A DJ pedig Iruka lesz. Sakura fogta magát, kibérelt egy jó nagy helyiséget, jól feldíszítette (tele volt az egész szoba cseresznyevirággal), megtöltötte kajával (csucsorgott az ételtől a terem), és így várták a vendégeket. Kabuto megérkezett; amint meglátta a csupa rózsaszín termet, eleresztett egy gonosz vigyort, de végül nagy nehezen sikerült elfojtani. Megérkeztek az első vendégek. Kabuto bejelentette őket:
- Itt a Homok Hármas, ismertebb nevükön a Galala együttes: Gaara, Kankurou és Temariiii!
Gaaraék bevonultak, Gaara összehúzott szemmel nézett, mert nem bírta teljesen kinyitni a vakító rózsaszínság miatt. Temari szívecskés szemmel ugrabugrált.
- Itt vaaaaaan: a Hang Ötöseeeee!
Megérkezett a Hang Ötös is. Úgy jöttek be mint 5 savanyú uborka.
- Mi a büdös francnak kellett eljönnünk ebbe a k*rv* diszkóba?! – zsörtölődött Tayuya.
- Ne morgolódj! Asszed nekünk volt kedvünk jönni? Úgy fáj a nyakam mostanában… Nemigaz, Ukon?
- Sakon… DUGULJ BE ÉPP ALUDTAM!!!
- Ó, bocs, bátyó…
- Pofa be. – intette le őket Kimimaro. Erre aztán egyik se mert megszólalni.
- MEGÉRKEZETT, AKIRE MINDENKI VÁRT! ERŐS ÉS VAD, A SZÉPSÉG ÉS A GONOSZSÁG EGYESÍTŐJE: ORO…
- POOOOOFA BEEEEEEEEE!!! – ordította le Sakura Kabuto fejét, majd egy ügyes mozdulattal félig kitekerte Kabuto nyakát, majd kidobta az ablakon a 10. emeletről.
Orochimaru ördögi vigyorral vonult be, majd… elájult. Sakura vihogni kezdett. „Tudtam h nem fogja bírni a rózsaszínt!” – gondolta vidáman, majd kidobta Orochimaru-t a 30. emeletről. Elhatározta, hogy majd ő jelenti be a vendégeket. Jöttek is még. Megjöttek a konohai geninek, majd néhány jounin, majd a chuuninok és…. Megérkezett Sasuke és Itachi. A szemükből villámokat szórtak egymásra, és hirtelen meg-megrúgdosták egymást, de mivel közben mentek előre, nem tudtak úgy védekezni, ezért minden ilyen rúgáskor hasraestek. Végül megérkezett Tsunade-sama. Ekkor már javában folyt a buli. Egyszercsak berakták a Hajimete Kimi to Shabetta nevezetű számot, mire Naruto elkezdett vigyorogva föl-le rohangálni a teremben. Eközben kiderült Gaara kitűnő tánctudása. Táncolt, táncolt, táncolt… amíg annyira le nem izzadt, h az izzadság lemosta a szemfestéket a szeméről. Az összes lány (Temari-t kivéve) Gaara-ra meredt… majd sikoltozva rohantak hozzá! Gaara nem értette, mi ez, míg egy dísztükörben meg nem látta magát.
- A FENÉBE, A SMINKEM!!! – ordított fel kétségbeesetten, majd kiszaladt. Kimimaro nem bírta elfojtani a röhögését: annyira vigadt azon, hogy egyik legnagyobb ellenfele így pórul járt, h patakzott a szeméből a könny. Míg ő is meglátta magát a tükörben…
- AZ ÖRDÖGBE, A SMINKEM!!!! – kiabált, majd ő is elrohant a mosdóba.
Eközben Lee erősen ropta Sakura-val. Amikor lefáradtak, kimentek inni egy kicsit. Ám… Lee véletlenül ivott egy korty sakét!!!
- Hol vagyhok… hick… afffene.. hick… Bajod van, ember?! – ment neki Lee a békésen szitkozódó Tayuya-nak. De Gai-sensei észrevette a helyzetet: gyorsan lekevert Lee-nek egy akkorát, hogy a másikat a fal adta, mire újra normális lett. Tayuya miután felocsúdott a meglepetésből, elhatározta, hogy csinál valami jót ezen az átkozott bulin.
- Kuchiyose no jutsu!!! – megidézte azt a három behemótot, majd a furulyájával megtáncoltatta őket. A fél terem fala megrepedt a táncikától. Mindenkinek tetszett ez a furcsa kis műsor, csak Shikamaru nézett kedvetlenül és egyben kissé mérgesen maga elé. Kiba és Akamaru nagyon jól elvoltak: azon versenyeztek, ki tudja hangosabban megugatni a holdat. Ez az ugatás azonban Neji-nek fülhasogató volt (emlékeztette a múltkori színpadi szereplésére…), ezért egyszerűen felrúgta őket. Sasuke és Itachi még mindig egymást verték. Sasuke a szokásos Orochimaru-ruházatot viselte: drappszínű ruha, lila kötéllel a derekán. Itachi folyton a kötelet kritizálta, mire Sasuke-nek már nagyon elege lett, és az idegességtől kidőlt. Itachi csak vihogott és énekelgetett: „Nyertem, nyertem, jól megvertem, kicsi Sasuke kidőlt már, szorongatja a hárfát!” Sasuke hallva a gúnyos éneket, felpattant, majd egy ütéssel szépen kiütötte Itachi-t. Itachi viszont nem kelt már fel, Sasuke meg egyszerűen elment a buliból, és elásta a temetőben ez fűzfa alá, majd visszament a terembe. Innentől már rendesen ment a parti, mindenki táncolt, karaokézett, és jól szórakozott. Ám egyszercsak talpig sárosan, földesen, és igencsak ijesztő szemekkel kecmergett be Itachi a buli színterére.
- Sa…su…ke… MEGHAAAALSZ!!! – Sasuke és Itachi egyszerűen szétbarmolták az egész drága pénzért kibérelt termet. Mindenki próbálta leállítani őket, de nem sikerült senkinek. A jó kis este így ért véget. Sakura ördögi szemekkel ment oda Sasuke-hez, miután lecsillapodott, majd egyszerűen beledöngölte a földbe.
|